FIROKONF15

  • Home
  • Program
  • PIZZA
  • Keresés
  • Helyszínek
  • GYIK
  • Kapcsolat


Fiatal Római Koros Régészek 15. Konferenciája

2023. május 18-21, Komárom

Keresés

Előadó, cím keresése

Program

  • Csütörtök
    2023.05.18.
  • Péntek
    2023.05.19.
  • Szombat
    2023.05.20.
  • Vasárnap
    2023.05.21.
09:00 - 10:00

Regisztráció

10:00 - 10:30

Megnyitó beszédek

Juhász György, a Selye János Egyetem rektora

Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere

I. szekció: "Férfias játékok"

Elnök: Bíró Szilvia

10:30 - 10:50

Bartus Dávid - Szabó Melinda

A brigetiói legiotábor fürdője

Absztrakt
10:50 - 11:10

Boruzs Katalin

Adalékok a Visegrád, Sibrik-dombi tábor történetéhez

Absztrakt
11:10 - 11:30

Győri-Pórszász Anna - Merkl Máté - Szabadváry Tamás

Ács-Bumbumkút lelőhely új adatai - a feltárásról, numizmatika és archeobotanikai kutatások

Absztrakt
11:30 - 11:50

Simon Bence

Tábor a határon. Ad Mures (Ács-Bumbumkút) újabb kutatásának eredményei

Absztrakt
11:50 - 12:10

Kávészünet

12:10 - 12:30

Lenár Vilmos

Katonai ÖVezet. Mi is pontosan a cingulum militare?

Absztrakt
12:30 - 12:50

Nagy Zsolt Szabolcs

Mikházi római nyílhegyek

Absztrakt
12:50 - 13:10

Pánczél Szilamér Péter - Vass Lóránt

Keleti íjászegységek Daciában és Pannoniában a régészeti források tükrében

Absztrakt
13:10 - 15:00

Ebédszünet

II. szekció: "Se nem kanál, se nem kés..."

Elnök: Bartus Dávid

15:00 - 15:20

Szabó Máté

Késő római villagazdaságok kutatása a Dunántúlon

Absztrakt
15:20 - 15:40

Szabó Márton

Pannoniai későantik peristyl villák leletanyagának feldolgozása - doktori téma egy nemzetközi projekt részeként

Absztrakt
15:40 - 16:00

Péterváry - Szanyi Brigitta

Kisbirtokok Veszprém megyében

Absztrakt
16:00 - 16:20

Kovács Dániel

Az utolsók egyike. Egy IV. századi település Fertőszentmiklós határában

Absztrakt
16:20 - 16:40

Kávészünet

16:40 - 17:00

Hümpfner Dániel

A testvérhegyi villagazdaság kronológiája

Absztrakt
17:00 - 17:20

Agócs Nándor - Kiss Alexandra - Szabó Ernő

A mányi római villagazdaság és tulajdonosa?

Absztrakt
17:20 - 17:40

Kiss Alexandra

A Bodajk-proletár-földeki római villagazdaság legújabb kutatási eredményei

Absztrakt
17:40 - 18:00

Vágó Katalin

Zutor, az új régészeti kutatások tükrében

Absztrakt
19:30 -

Vacsora és italozás a PLATZ-ban

III. szekció: "Gyűjtögető életmód"

Elnök: Számadó Emese

09:00 - 09:20

Számadó Emese

Kállay Ödön, Brigetio gyűjtője

Absztrakt
09:20 - 09:40

Szabadváry Tamás

"Ez csak kuriózum..." - Basch Lóránt gyűjteménye a Magyar Nemzeti Múzeumban

Absztrakt
09:40 - 10:00

Szilágyi Orsolya

"Erdély egy gazdag, de ismeretlen múzeum." Régiséggyűjtők és a római Dacia emlékei a 19. században

Absztrakt
10:00 - 10:20

Novotnik Ádám

Néhány pannoniai mérföldkő utóéletéről

Absztrakt
10:20 - 10:40

Kávészünet

IV. szekció: "Túl minden határon"

Elnök: Ottományi Katalin

10:40 - 11:00

Kiss P. Attila - Varga Sándor

Fegyvertestvérek? Újabb adatok a 2–3. századi barbárok közötti érintkezésekhez egy dél-alföldi temetkezés kapcsán

Absztrakt
11:00 - 11:20

Kertész Boglárka

Újabb adatok a Római Birodalom és a Barbarikum kapcsolatrendszeréhez

Absztrakt
11:20 - 11:40

Király Kitty - Tihanyi Balázs - Madácsy Tamara - Sóskuti Kornél - Paja László - Bereczki Zsolt

Szarmata sebészi trepanációk a Kárpát-medencében

Absztrakt
11:40 - 12:00

Somlainé Bőr Gabriella

A szarmata női elitreprezentáció egy megjelenési formája

Absztrakt
12:00 - 13:30

Ebédszünet

V. szekció: "Budapest, Budapest, te csodás"

Elnök: Torbágyi Melinda

13:30 - 13:50

Gabler Dénes

Aquincum legkorábbi táborainak időrendjéről

Absztrakt
13:50 - 14:10

Lassányi Gábor

Félarcok nyomában Aquincumtól Jeruzsálemig

Absztrakt
14:10 - 14:30

Simon Bence

Aquincum északnyugati hátországa: a Pilisi-medence római korának kutatása 1.

Absztrakt
14:30 - 14:50

Kostyál Gergely

Újabb adatok az aquincumi katonaváros nyugati temetőjéből

Absztrakt
14:50 - 15:10

Kávészünet

15:10 - 15:30

Barta Andrea

Keresztek Aquincum határában? Kivégzések és halálbüntetések római kori átoktáblák kapcsán

Absztrakt
15:30 - 15:50

Fábián Boglárka - Tamási Alexandra

Aquincumi római szobrok festékrétegeinek mintavételen alapuló mikroszkópos és mikrokémiai vizsgálata

Absztrakt
15:50 - 16:10

Polgár-Nyerges Anita

Márvány és egyéb kő díszítőelemek a BTM Aquincumi Múzeum gyűjteményéből

Absztrakt

VI. szekció: "Halottnak a csók..."

Elnök: Gabler Dénes

16:10 - 16:30

Soós Eszter

Vinár-Cseralja: Egy germán közösség a kora császárkori Pannoniában

Absztrakt
16:30 - 16:50

Németh Roland

Kora császárkori temetkezések Alsópáhok határában

Absztrakt
16:50 - 17:10

Kávészünet

17:10 - 17:30

Olasz Rita

Orvossír Brigetióból?

Absztrakt
17:30 - 17:50

Ottományi Katalin

A biatorbágyi római vicus temetője

Absztrakt
17:50 - 18:10

Mráv Zsolt - Neményi Réka

Egy új császárkori kocsi- és lósír feltárása Belvárdgyulán (Baranya vármegye)

Absztrakt
18:10 - 18:30

Szabó Antal

Fából készült temetkezési elemek Lussonium késő császárkori temetőjéből

Absztrakt
18:30 - 18:50

Szabó Ádám

Római hadtudósok egy eddig ismeretlen középkori kódexben

Absztrakt
09:00 - 09:10

Köszöntő

Turi Bálint, Komárom alpolgármestere

09:10 - 09:40

Vezetés a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban

VII. szekció: "Dunántúli történetek"

Elnök: Boruzs Katalin
(Tetőtéri előadóterem)

09:40 - 10:00

Hüse Asztrik - Szántó Virág Veronika

A magyarországi régészeti lelőhelyek turisztikai helyzetéről - A csibe projekt

Absztrakt
10:00 - 10:20

Rupnik László - Vida István - Schilling László

Római villagazdaság a Vértes peremén

Absztrakt
10:20 - 10:40

Merczi Mónika

Kéttagú noricumi-pannoniai szárnyas fibulák Északkelet-Pannoniából

Absztrakt
10:40 - 11:00

Strasszer László

Ókeresztény leletek a római kori Dunántúl vidéki településein

Absztrakt

VIII. szekció: "Tálak, korsók, köcsögök"

Elnök: Pánczél Szilamér
(I. emeleti előadóterem)

09:40 - 10:00

Gátfalvi-Delbó Gabriella

Brigetio fazekasipara. Régi helyszín, új eredmények

Absztrakt
10:00 - 10:20

Turi Attila

Sávos kerámia a savariai Iseum szent körzetéből és annak közvetlen környezetéből

Absztrakt
10:20 - 10:40

Kölcze Bettina

Régi-új leletek a középpontban- Római kori mázas szűrőedény Aquincumból és analógiái az újabb kutatások tükrében

Absztrakt
10:40 - 11:00

Kovács Bernadett

A dáciai terra sigillaták kutatása és a mikházi import esete

Absztrakt
11:00 - 11:20

Kávészünet

IX. szekció: "Homoródszentpáltól Athénig"

Elnök: Szabó Máté
(Tetőtéri előadóterem)

11:20 - 11:40

Sidó Katalin - Pánczél Szilamér

Hol járt Iasius? Egy homoródszentpáli római kori járószint és annak különleges kerámia leletei

Absztrakt
11:40 - 12:00

Hajdu Barbara

Koralltól az aranyig. Újabb kutatások az aquincumi katonaváros északi temetőjében

Absztrakt
12:00 - 12:20

Hódi Attila - Sosztarits Ottó

Releváció vagy spanyolviasz? - Egy újra ásott régészeti lelőhely, a savariai Isis-szentély

Absztrakt
12:20 - 12:40

Joháczi Szilvia - Párkányi Bence

"Melyen olyan sok csúf nyomorúság várakozott rám." Tömegtermelt feketealakos vázákat gyártó műhelyek lokalizálása a késő-archaikus Athénban

Absztrakt

X. szekció: "Siker, pénz, csillogás"

Elnök: Vass Lóránt
(I. emeleti előadóterem)

11:20 - 11:40

Barna Ferenc

Numidiai és mauretaniai érmék a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában

Absztrakt
11:40 - 12:00

Vida István

Valóban élt-e Sponsianus?

Absztrakt
12:00 - 12:20

Juhász Lajos

Fürödni a kincsekben. Constantinus-kori éremkincsek a brigetiói legiótábor fürdőjéből

Absztrakt
12:20 - 12:40

Pál Gabriella

Kérdések és lehetséges megoldások Tatabánya római koráról

Absztrakt
12:40 - 14:00

Ebédszünet

XI. szekció: "Szórvány"

Elnök: Szabó Ádám
(I. emeleti előadóterem)

14:00 - 14:20

Hoppál Krisztina

Mit adtak nekünk a rómaiak? Délkelet-ázsiai kiadás

Absztrakt
14:20 - 14:40

Szabó Melinda

Csajok a csúcson és a köveken

Absztrakt
14:40 - 15:00

Bózsa Anikó - Sáró Csilla - Rupnik László

Három "jól ismert" római lelőhely kutatásának újabb eredményei Pest megyében

Absztrakt
15:00 - 15:20

Bartus Dávid - Hümpfner Dániel - Mráv Zsolt

Római kori figurális bronzok Magyarországról - egy projekt előre(nem)haladása

Absztrakt
15:20 - 15:40

Kávészünet

XII. szekció: "Legyen nekik könnyű..."

Elnök: Szabó Melinda
(I. emeleti előadóterem)

15:40 - 16:00

Gátfalvi-Delbó Gabriella - Győri-Pórszász Anna - Szabó Ernő

Szákszend határában előkerült sírkövek - leletmentés és feldolgozás a modern technológia segítségével

Absztrakt
16:00 - 16:20

Szabó Ernő

„Manus supina” egy brigetiói szarkofágfedélen

Absztrakt
16:20 - 16:40

Hüse Asztrik

Fúvóka vagy Tekercs? Aurelius Bitus cornujátékos sírköve

Absztrakt
16:40 - 17:00

Neményi Réka - Talabér Ildikó

A Pécs-Mauzóleum körüli késő római sírok

Absztrakt
18:30 - 20:00

Vezetés a Csillagerődben

20:30 -

Poszterszekció. Fogadás. Diszkó. (Brigetio Öröksége Látogatóközpont)

Balázs Bence - Odenwald Luna - Szabó Vivien - Szigeti Réka

Három Hajó, Három világ a Római Birodalomban

Absztrakt

Barna Ferenc

Arcos edényhez köthető töredékek a Komárom / Szőny – MOL – Kiskertek (Brigetio) lelőhely leletanyagában

Absztrakt

Barna Ferenc

Mázas kerámiák a Komárom / Szőny – MOL – Kiskertek (Brigetio) lelőhely leletanyagában

Absztrakt

Dévai Kata

Üveg asztali edények Intercisából

Absztrakt

Fodor Péter Ádám

Absztrakt

Gátfalvi-Delbó Gabriella

Pannoniai bevonatos kerámia Brigetióban

Absztrakt

Horváth Bianka

Vékonyfalú kerámiák a savariai Iseumból

Absztrakt

Horváth Emma Szulamit

Régészeti hátérmunka - restaurálás

Absztrakt

Mocsári Mária

Római kori festett kerámiák Pannonia Inferior temetkezéseiből

Absztrakt

Szabadváry Tamás - Sörös F. Zsófia

Újabb adatok Keszthely – Fenékpuszta késő római történetéhez

Absztrakt

Szántó Virág Veronika

A pyxisek kutatásának lehetőségei

Absztrakt

Sztankovánszki Tibor

Egy késő római „barbár” ház(tartás és) dörzstálja Makóról

Absztrakt

Vass Fanni

Töredékek tükrében. Salla római kori üvegedénytöredékeinek értékelése

Absztrakt

XIII. szekció: "Kultikus ecsetvonások"

Elnök: Nagy Levente
(I. emeleti előadóterem)

09:00 - 09:20

Vágási Tünde

Egy kultuszközpont és helyi hívőközösségének dominanciája Pannoniában

Absztrakt
09:20 - 09:40

Pásztókai-Szeőke Judit

Sárga, barna, bíbor - a sisciai és savariai műhelyek leletanyaga alapján leszűrhető tanulságok a pannoniai gardrób színeivel és a helyi textilszínezéssel kapcsolatban

Absztrakt
09:40 - 10:00

Bíró Szilvia - Horváth Bianka

Rituális hulladékgazdálkodás a savariai Iseumban

Absztrakt
10:00 - 10:20

Harsányi Eszter - Kurovszky Zsófia

ITT és MOST. A falfestmények bemutatása

Absztrakt
10:20 - 10:40

Kávészünet

XIV. szekció: "Átlátunk rajtatok"

Elnök: Pásztókai-Szeőke Judit
(I. emeleti előadóterem)

10:40 - 11:00

Kelemen Zsófia

Kora római üvegformák Aquincumban

Absztrakt
11:00 - 11:20

Szabó Orsolya

A sírba helyezett üveganyag változása a 4-5. században a csongrádi temetők tükrében

Absztrakt
11:20 - 11:40

Dévai Kata - Fórizs István

Vas diatretumok anyagvizsgálati lehetőségei a gorsiumi példány kapcsán

Absztrakt
11:40 - 12:00

Dobosi Linda

A téglabélyegezés kezdetei

Absztrakt
12:00 -

Zárszó

Helyszínek

Mit, hol, merre?

Selye János Egyetem
Konferenciaközpont

Hradná 2, Komárno, Szlovákia



Mi lesz itt?
Csütörtök, péntek - előadások

Brigetio öröksége
Látogatóközpont

Igmándi út 38, Komárom



Mi lesz itt?
Szombat, vasárnap - előadások, poszter, fogadás, diszkó

PLATZ

Stefánika 15, Komárno, Szlovákia



Mi lesz itt?
Csütörtök - pizza+sör

Csillagerőd

Komárom



Mi lesz itt?
Szombat - tárlatvezetés

PIZZA

Az alábbi pizzák közül választhatsz:

GY.I.K

Amit mindig tudni akartál, de sosem merted megkérdezni

  • Hol tudok regisztrálni?

    Csütörtökön és pénteken a Selye János Egyetem Konferenciaközpontjában, pénteken és szombaton a Brigetio Öröksége Látogatóközpont recepcióján.

  • Hol parkoljak?

    Dél-Komáromban a parkolás ingyenes, Észak-Komáromban a parkolás a belvárosban fizetős, de ingyenes nagyméretű parkoló található közvetlenül a konferencia helyszíne mellett:

  • Hány percig beszélhetek?

    Tizenöt percig. Aztán öt perc vita.

  • Hol érdemes laknom?

    Elsősorban Észak-Komáromot ajánljuk, ott sokkal jobb lehetőségek vannak, és a déli oldal is könnyen elérhető akár gyalog is.

  • Finom lesz a kávé a szünetekben?

    Egészen biztos, hogy szörnyű lesz a kávé, pont mint az összes többi konferencián, de legalább lesz.

  • Mi lesz csütörtök este?

    Elmegyünk a PLATZ-ba, ami Észak-Komárom legújabb és legmenőbb helye, ahol az előadók és szekcióelnökök a vendégeink egy pizzára és egy sörre, aztán móka.

  • Mi lesz péntek este?

    Szabad program.

  • Mi lesz szombat este?

    Megnézzük a Csillagerőd antik szobormásolatait, a konferencia helyszínéről 18:15-kor közös busszal, vagy autóval (pár perc kocsival) megyünk, aztán ugyanígy vissza 20 órakor az új múzeumba, ahol lesz svédasztalos kaja, torta, rengeteg ital és zenés-táncos mulatság hajnalig.

  • Lesz konferenciakötet?

    Ha megírod és időben leadod a cikked, akkor igen.

  • Hol lesz a következő FIROKONF?

    Maradj vasárnap délig és kiderül.

  • Mit tegyek, ha még van kérdésem?

    Görgess kicsit lejjebb és írj!

Kérdésed van?

Töltsd ki az alábbi űrlapot vagy írj emailt! (firokonf15@gmail.com)

A levelet megkaptunk, hamarosan válaszolunk!

Contact Us

Múzeum krt. 4/B.
1088 Budapest
Hungary
Email: firokonf15@gmail.com

© Copyright TheEvent. All Rights Reserved
Designed by BootstrapMade

Nincs absztrakt

A MNM Mátyás Király Múzeuma 2013-ban indította újra kutatásait az egykori római castrum területén. A közel 1000 m2 feltárása során az erődítmény délnyugati területét vizsgáltuk, amely közvetlenül kapcsolódik az 1950-es és 1970-es években szondázott területekhez. Fény derült az I. Constantinus uralkodása idején emelt erőd kapujának helyére és a nyugati, Valentinianus-kori négyzetes toronytól délre húzódó táborfal vonalára. A középkorban átépített, U-alakú torony lokalizációját is pontosítottuk. A belterületen római és középkori kőalapozású, paticcsal tapasztott falú és földbe mélyített objektumok kerültek napvilágra. A begyűjtött leletanyag elemzése, az archeobotanikai és archeozoológiai vizsgálatok révén egyre árnyaltabb képet alkothatunk a különböző építési periódusokról és az itt élők mindennapjairól.

2021 novembere és 2022 márciusa között Ács-Bumbumkút lelőhelyen egy az EuroVelo6 Komárom-Gönyű kerékpárút kivitelezése közben Ács-Bumbumkút lelőhelyhez köthető jelenségeket figyeltünk meg közel 1300 m2 -en. A 125 feltárt jelenség az egykori tábor környezetében létesülő településhez tartozhatott. A tábortól dél-délkeletre elhelyezkedő településrészlet a leletanyag alapján nagyjából a 2. századtól a 4. századig keltezhető. A tudományos munkálatok kezdeti szakaszában kiemelendő a numizmatika illetve az archeobotanika, amelyről nagyobb mértékben tudunk beszámolni. A lelőhely újabb kutatása a numizmatikai eredmények szempontjából is fontos lépést jelent, ugyanis mérvadó régészeti feltárásra 1989-ben került sor a területen. A jelenleg rendelkezésre álló éremanyag a tábor eddig ismert periódusaival összhangban áll, mely a 2. század elejétől a Valentinianus-dinasztia idejéig tart. A leletek sorából érdemes kiemelni Hadrianus hibrid denariusat, melynek hátlapi típusa aureust utánoz. A Severus-kor jelentős arányú suberatus forgalma a korábbi megfigyelések alapján jól tetten érhető, ellenben, feltűnő a katonacsászárok időszakára jellemző, tömeges antoninianusoknak a hiánya. A 4. században ismételten megélénkül a cirkuláció, mely a pannoniai tendenciáknak megfelelően, a 367–375- ös emisszióval zárul. Az ásatás során közel 60 darab 2 liter mennyiségű földmintát szedtünk régészeti objektumokból archaeobotanikai vizsgálat céljára. A szenült növénymaradványok gödrökből és épületekből származtak. A régészeti növénytani maradványok segítségével információt szerettünk volna gyűjteni a lelőhely és a környezetének római kori természetes vegetációjáról, a lakók területhasznosításáról, tájhasználatáról, táplálkozási és mezőgazdasági szokásairól. A karpológiai leletek között a legnagyobb számban gabonaféléket találtuk, így a búza (Triticum aestivum), a köles (Panicum miliaceum) és az árpa (Hordeum vulgare) szenült szemterméseit, a talált szenült kalász maradványok a lelőhely körüli termesztésre utalhatnak. A nagyszámú szenült gyommagvak az őszi és a tavaszi kalászos vetést, kapáskultúrát és a lelőhely környéki ruderális területet jelzik. Az anthrakológia maradványok között az eddigi megfigyelésünk alapján a tölgy (Quercus sp.) dominál, amely más fajokkal együtt (Alnus sp.- éger, Fraxinus sp. –kőris) a lelőhely környéki természetes vizes élőhelyre utal, de jelezheti az emberi szelekció hatását is. A szenült famaradványok közül magas arányban előkerülő jegenyefenyő (Abies sp.) töredékek a római kori élénk kereskedelmi kapcsolatot mutatják.

Az Ács külterületén elhelyekedő Ad Mures segédcsapattábor a közlemúltig a hazai limes-kutatás egyik fehér foltja volt. Mindössze egy feltárás folyt az erőd területén, építés- és csapattörténete nem volt tisztázott. Az elmúlt évben végzett korszerű lelőhelyfelderítésnek és tervásatásnak köszönhetően több kérdést sikerült megnyugtatóan tisztázni. Világossá vált, hogy a tábor a késő római időszakban melyik tartományhoz tartozott, milyen védművekkel rendelkezett és hány építési fázissal számolhatunk területén. Az előadásban elsősorban a fenti eredményeket mutatom be.

A római katonai övek és szerelékeik mindig is kiemelt figyelmet kaptak a kutatásban. Az övek azok, amelyekről ikonogárfiában a legbiztosabban be lehet azonosítani egy katonaviselt embert. A militáris életet élők identitásának fontos részét képezik, erről pedig az antik auktorok sem feledkeznek meg részletesen írni. A leletanyagban a csatok és különböző csüngők, vagy veretek katonai övekhez kötése már egy fokkal összetettebb kérdéskörnek bizonyul, azonban szerencsére ezzel kapcsolatban is egyre aprólékosabb kép áll rendelkezésünkre. Mindezek mellett azonban azt, ami magukat a vereteket hordozza, meglepően kis érdeklődés övezte. Az övbőrök jobb megértése után pedig tisztább lehetőségünk nyílik a római katonai övhordási szokások szélesebb körű vizsgálata mellett a nagyközönség számára történő olyan bemutatásra is, amivel ezt a hiperfókuszált vizsgálatot is érdekesen lehet prezentálni. A római bőrművességnek ugyanis majdnem mindegyik jellemzője jól kivehetően megjelenik a rendelkezésünkre álló, római katonai övekhez köthető bőr leletanyagban. Ennek köszönhetően a kísérleti régészeti szintű rekonstruálásuk is lehetségessé válik, aminek során a veretkiosztást és az egyes verettípusok funkcionalitását érintő kérdések is komolyabb figyelmet kaphatnak. Az előadásban mind klasszikus I. századi, mind pedig IV-V. századi öveken és hipotetikus rekonstrukcióikon keresztül járom körbe a fent vázolt pontokat.

Az előadás a Mikházán zajló régészeti feltárások során előkerült eddig közöletlen római nyílhegyeket tárgyalja, melyeket interdiszciplináris módszerekkel vizsgáltunk. A 114 lelet formai jegyei alapján egységesnek tűnik és a Cohors I Augusta Itureorum segédcsapat keleti hagyományait tükrözi. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Külső Kutatási Projektjei révén lehetőség adódott a restaurált nyílhegyek XRF vizsgálatára, melyek igazolták a nyílhegyek készítéséhez használt nyersanyag jó minőségét.

Az eredetileg Közel-Keleten sorozott irreguláris vagy reguláris segédcsapat egységek a dunai limes, illetve Dacia komplex határvédelmének különleges színezetét képezték. Míg Daciában zömmel a traianusi háborúk során (cohors I Ituraeorum sagittariorum milliaria equitata; cohors I Augusta Ituraeorum), de leginkább a Hadrianus féle közigazgatási átszervezés után helyezik a keleti íjászegységeket a tartományba (numerus Palmyrenorum Porolissensium sagittariorum c. R., numerus Palmyrenorum Tibiscensium), Pannoniában, leszámítva egy-két esetet (ala I Augusta Ituraeorum sagittaria), leginkább a nagy markomann-szarmata háborút követően (cohors I. miliaria Hemesenorum sagittariorum equitata civium Romanorum), illetve a Severus korban (cohors I (milliaria) nova Severiana Surorum sagittariorum) mutatható ki a jelenlétük. Mindkét tartományban hasonló stratégiai megfontolásból helyezik őket: különleges harci felszerelésük és taktikájuk miatt a két tartomány közötti barbaricum népei elleni hatékonyabb védekezés volt a fő feladatuk. Katonai stratégiai jelentőségük mellett az illető tartományokban egy jól elkülöníthető „etnikai”, kulturális csoportot is képviselnek, legalábbis az epigráfiai emlékek tanúbizonysága alapján (pl. intercisai, ulcisai szír közösség, palmír közösségek Daciában). Másrészt egyes csapatok története mindkét tartományhoz kötődik, így Pannonia és Dacia határvidékét egy egységes mikroregionális kultúrtájként is értelmezhetjük. Jó példa erre az utóbbi években intenzív kutatások helyszíneként számon tartott mikházi katonai tábor csapategyésege, a cohors I Augusta Ituraeorum, melynek daciai megjelenését egy rövidebb pannoniai (Ad Statuas, Solva) állomásozás előzött meg. Előadásunkban a két tartományban állomásozó keleti íjászegységekhez köthető régészeti leleteket próbáljuk megvizsgálni. A csapatok szálláshelyéről származó nyílhegyek, íjtartozékok és egyéb különlegesebb kislelet, illetve az epigráfiai emlékek segítségével azt vizsgáljuk, hogy régészeti módszerekkel, a szabvány szerű római anyagi kultúra világában egyáltalán kimutathatóak-e ezek az egységek, tükrözik-e a leletek, emlékek ezen csapatok kulturális identitását, megragadható-e egyáltalán a keleti jelleg.

A Régészeti Intézetben futó PD 138585 (Késő római kori villa-táj Sopianae körül. Történelem, gazdaság, kultúra és életmód a limes mögött), valamint a Lille-i Egyetem támogatásával zajló MASLAP (Mutation of Architectural, Social and Landscape Space in the Mirror of Late Antique Peristyle Buildings along the Danube) projektek keretében lehetőség nyílt a késő-antik Pannonia különböző területein található villagazdaságok és azok környezetének a vizsgálatára. Előadásomban a projektek általános bemutatása mellett az eddigi eredményeket kívánom szemléltetni.

A duna-menti tartományok a késő római korban a birodalmi politika egyik meghatározó tényezőjévé váltak, amit a vidék változása is jól mutat. A különböző építészeti típusú villákban gazdag táj reprezentálja az itt élő elit réteg sokszínűségét, és jól mutatja a 3. századtól a 7. századig tartó korszak építészeti átalakulásait, megújulásait. Ennek tanulmányozására indult 2021 végén a MASLAP projekt (Mutation of Architectural, Social and Landscape Space in the Mirror of Late Antique Peristyle Buildings along the Danube), Heinrich – Tamáska Orsolya (GWZO, Lipcse), valamint Dominic Moreau (Lille) irányításával. A nemzetközi projekt az írott források, a leletanyag, valamint a természettudományos módszerek felhasználásával igyekszik lehetővé tenni a villák különböző építészeti stílusainak, közvetlen környezetének és a különböző társadalmi rétegek szociális hátterének vizsgálatát és változásainak elemzését. Doktori disszertációm célja a tartomány különböző régióiból választott későrómai villák leletanyagainak, leletegyütteseinek összehasonlító tipológiai elemzése, feldolgozása, valamint az elmúlt évek során végzett feltárások közölt, illetve publikálatlan kutatásainak vizsgálata és bemutatása. A cél a leletanyagok feldolgozásával és rendszerezésével részletesebb betekintést nyerni a villák mindennapi életébe és szerepébe, rekonstruálni az adminisztratív és reprezentatív szerepkörüket. A provinciában a 2. század körül jelennek meg a peristyl típusú villaépületek, melyek a későrómai korban rendkívül népszerűek voltak. Sok esetben a mediterrán mintát követték, gazdagon díszített belső résszel, padlófűtéssel, mozaikpadlóval és freskókkal rendelkeztek. Gyakran fürdőépületek is a komplexum részét képezték. A projekt részeként az ún. „belső erődöket” is vizsgáljuk, mivel itt is találhatók a peristyl villákhoz hasonló alaprajzzal rendelkező épületek. Ily módon lehetséges, hogy párhuzam vonható a vidéki létesítmények és a belső erődítések főépületei között, valamint vizsgálni lehet az itt élők társadalmi és gazdasági helyzetét is.

A Magyar Nemzeti Múzeum önkénteseivel végzett közösségi régészeti kutatások során, Oroszlánytól délre, a Vértes-hegység erdős lankáin egy római villagazdaság nyomai láttak napvilágot. A 2018-ban történt első terepbájárás és fémkeresős felderítés eredményeit látva az MNM és az ELTE BTK Régészettudományi Intézete közös kutatási programba fogott annak érdekében, hogy a lelőhelyet átfogó vizsgálatnak vesse alá. Az intézményi összefogás, lelkes önkéntesek munkája és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően a villagazdaság jelentős részét tudtuk mágneses és talajradaros geofizikai módszerrel megvizsgálni. Emellett a lelőhelyet és szűkebb környezetét lefedő légi lézerszkennelésre és a tárgyi leletek egy részének archeometriai vizsgálatára egyaránt sor került. Előadásunkban az eddigi eredményeket és a tervezett további kutatásokat szeretnénk bemutatni különös tekintettel a villagazdaság történeti értelmezésére és a roncsolásmentes régészeti kutatás módszertani tapasztalataira.

Scarbantia vonzáskörzetében, a Borostyánkő út mellett az Ikva patak völgyében is sűrű, intenzív római kori telephálózat alakul ki. A rurális települések kutatása korábban terepbejárásokra és kisebb méretű ásatásokra korlátozódott, azonban a fémkeresős műszerek használatának megjelenése egy új lelőhely kutatási módszert jelent. A fertőszentmiklósi római kori telepet ezért fémdetektorral és terepbejárással kutattuk, megismerve jobban annak római kori struktúráját és kronológiáját. Az előkerült leletanyag alapján a IV. században használták a területet, megérve a római hatalom összeomlását Pannoniában. Az előadás során nem csak a leletek során kinyert új adatokat szeretném ismertetni, hanem a kutatás módszertanát és azok tapasztalatait is.

A Testvérhegy és környéke az őskor óta intenzíven lakott térség, így településtörténete több szempontból is érdekes kutatási terület. Ugyanis egy eddig Pannoniában egyedülálló településszerkezet rajzolódik ki a környéken, mely egy időben működő, egymást támogató villagazdaságokból és vicusokból áll. A terület középpontja és valószínűleg a leghosszabb ideig lakott gazdasága az ún. testvérhegyi villa. Ezzel az először 1934-ben, majd a 2000-es évek közepén kutatott villagazdasággal már az alapszakos szakdolgozatom óta foglalkozom. Így jutottam el a doktori képzésem első évében odáig, hogy már a teljes leletanyag feldolgozásra került. Ezáltal alkalom nyílt megvizsgálni milyen kapcsolatban is állt egymással a gazdaság két nagyobb és látszólag elkülönülő egysége, a „villaépületek” és a bejárati komplexum. Kettejük egymáshoz fűződő viszonya ugyanis tovább árnyalja a villagazdaság eddigi periodizációját, kiterjedését és kapcsolatát a környező épületekkel, ezzel gazdagítva tudásunk Aquincum északnyugati „elővárosáról”.

Az M1 gyorsforgalmi út sávbővítéséhez kapcsolódó beruházás okán 2021 telén próbafeltárásokat végeztünk Bicske és Mány határában. A munkák érintették a Mány-Közép-Gyulai-dűlő elnevezésű, igen nagy kiterjedésű római lelőhelyet is, ahol egy a kora császárkorban működő településhez tartozó objektumokat tártunk fel. A lelőhelyre további terepi kutatásokat szerveztünk, melynek eredményeként a kora császárkori megtelepedést alátámasztó jelenségek és tárgyak mellett egy korábban már feltételezett villagazdaság számos épületét is sikerült lokalizálni. A régészeti feltárásokat megelőzően 2021 augusztusában a lelőhelyről egy vélhetően sepulchralis építményhez tartozó oszloptöredék, illetőleg egy ugyancsak síremlékhez tartozó feliratos blokk került a Szent István Király Múzeum Gyűjteményébe. Utóbbi egy igen reprezentatív sírépítmény része lehetett, nem csak a feltételezett mérete sejteti, hogy a síremlék a provinciális elithez kötődik, de a felirat szövege is. A Mányon előkerült töredék ugyanis az ötödik felirat, egyben az első sírfelirat, ami Pannonia Inferior egyik tartományi főpapját említi.

Bodajk-Proletár-földek területén 2011-ben terepbejárás során több korszak mellett egy római település nyomai is azonosításra kerültek, melynek behatóbb kutatása 2019-ben indult meg. Az elmúlt években több alkalommal végeztünk terepbejárást és fémdetektoros kutatást a múzeum önkénteseinek bevonásával, valamint geofizikai felmérésre is sor került. Mindezek eredményeként adatokat nyertünk a római lelőhely kiterjedésére, keltezésére, az épületek alaprajzára vonatkozóan, továbbá a villagazdasághoz tartozó temető helyét is lokalizálni tudtuk. 2022-ben lehetőségünk nyílt tervásatás keretében folytatni a kutatást, melynek egyik célkitűzése a temető kiterjedésének pontosítása, lehatárolása, valamint a használatának idejére vonatkozó pontosabb információk szerzése volt. A feltárás másik fontos elemét a villagazdaság főépületének kisebb próbaszondázása jelentette. Előadásomban ezen kutatások eredményeit szeretném részletesebben bemutatni.

A Zutoron található római régészeti lelőhely, lassan épülget a kollektív köztudatba, Dácia tartományon belül. A lelőhely a 19. század második feléből ismeretes, ahol Torma Károly az itt található római castrumot taglalta és az ezt összekötő birodalmi utakról számolt be. A tudományos kíváncsiság azonban, ellenörző szondákat gyakorolt a vicus és castrum területén, a 2001-2002-es évei során. A szondákból előkerült római anyagi kultúra, és a több darab pecsételt tegulae NMO (N(umerus) M(aurorum) O(ptatianensium) felirattal, az itt állomásozó katonai csapatra engedett következtetni. Valamint az egyik szekció kibővítése során, az információnk is kibővültek a katonai csapatról, [C]oh(ortis) I Br(ittonum) pecsételt tégla darabból kiindulva. Továbbá az infrastrukturális fejlesztések adtak további indokot, a lelőhely kutatásásra 2021- 2022-es években, Autostrada Transilvania, azaz az erdélyi autópálya építése során. Az említett mentőásatásokból kifolyólag, továbbra is a vicus területéről fa illetve kőfázisú struktúrákra lettek figyelmesek, mint például négyzet alakú reprezentatív kőépítményekre. Ezen kívül az ásatás esélyt adott a Napoca-Porolissum és a Bologa-Porolissum összekötő római utak feltárásáraira.

Kállay Ödön (1879-1960) 1901-ben került Szőnybe segédjegyzőnek, ahol hamarosan elkezdte a brigetiói leletek felvásárlását, mivel észrevette, hogy a falusiak, a földből előkerülő régiségeket műgyűjtőknek, külföldi múzeumoknak adogatják el. Célja az volt, hogy ezek a leletek itthon maradjanak. A két világháború között már Dél-Komárom megbízásából is vásárolja a leleteket, egy létesítendő múzeum számára. Bár a múzeum nem jött létre, Kállay Ödön az ország harmadik legnagyobb római kori gyűjteményét gyűjtötte össze. Az előadás e gyűjtemény sorsával foglalkozik.

Basch Lóránt neve hajdanvolt gimnáziumi irodalom órák emlékeként csenghet ismerősként, mint a Baumgarten Alapítvány néhai ügyvédkurátora. Ha a József Attilával való Babits-konfliktus, mondhatni, közismert, az már bizonyosan a homályba veszett, hogy Basch Lóránt hatalmas magángyűjteménnyel rendelkezett Városmajor utcai villájában (Budapest, XII. kerület). A kollekció zömében klasszikus antik és római leletanyagot ölelt fel, melyet a tulajdonos az 1910-es évektől egészen az 1960-as évekig gyarapított. Kutatásunk során, ennek a hatalmas, szinte teljesen a Magyar Nemzeti Múzeum és Szépművészeti Múzeum birtokába jutott gyűjteménynek eredetkutatását célozta, mely, többek között, a komáromi Milch Árminhoz vezetett el.

A mai értelemben vett múzeumok előtt a különböző nemesi családok és antikváriusok magángyűjteményeibe jutottak azok a leletek, melyek földművelés és egyéb munkálatok során kerültek elő. A gyűjtemények legnagyobb részét római feliratok és síremléktöredékek tették ki, melyek később kastélyok és kúriák kertjeit díszítették. A gyűjtemények egy része a történelem viszontagságainak köszönhetően mára már teljesen elveszett. Azonban a korabeli utazók és antikváriusok beszámolói és kéziratai lehetővé teszik rekonstruálásukat és kontextusba helyezésüket. Jelen előadás a Hunyad megyében található magángyűjtemények bemutatásával foglalkozik.

Az eddig ismert pannoniai mérföldkövek corpusa az elmúlt évtizedben kéziratos formában összeállt. E feliratos kövek egy részének azonban a római kort követően is nyomon követhető az utóélete, de ezek tárgytörténeti szempontú feldolgozása a fenti corpus supplementumaként még várat magára. Jelen előadás néhány mérföldkő előkerülési helyének pontosítására, másodlagos felhasználására vonatkozó adatokat és az ebből levonható következtetéseket kívánja bemutatni középkori és kora újkori források segítségével.

A 160-as évek második felében meginduló markomann–szarmata háborúk a Duna-vidék limesétől távolabb fekvő Barbaricum területén élő csoportok harci kedvét is jelentős mértékben felkorbácsolták. A kínálkozó lehetőségeket és zsákmányt látva az egyes férfi, harcos közösségek nagyon mobilissé váltak és északról megindulva akár éveket is tölthettek a szövetségeseiknél a Római Birodalom tőszomszédságában. Az Elba–Cseh-medence és a Kárpát-medence északi fele közötti útvonalak ekkoriban tökéletes felvonulási útként működhettek. Természetesen a távoli területeket is elérő összefogás egyik alap pillére az a germán törzseket uraló elitek között a 2. századra kialakuló „hálózat” lehetett, mely az elszigeteltebb közösségek fegyverforgatóit egy közös szövetségi rendszer részévé tette. A germán csoportok és szarmaták közötti kapcsolatok megélénkülésére az alföldi Barbaricum viszonylatában is éppen a 2. század második fele és a 3. század első évtizedei közé eső periódusban (B2/C1a időszak) van a legtöbb régészeti nyom. Az Alföld és a hegyvidék találkozásának szarmata – germán kontaktzónája mellett az elmúlt időszakban több ásatási anyag is utal erre az elitek között egyre szorosabbá váló kontaktusra. Hasonló esetet regisztráltak nemrégiben Hódmezővásárhely határában (Hódmezővásárhely–Kenyere ér 309. sír) is, ahol egy régészeti anyagát tekintve erős germán kapcsolatokkal rendelkező, 170–180 cm magas férfi (sírjában sarkantyú, pajzsdudor, lándzsahegy is napvilágra került, melyek ilyen kombinációban nem jellemzők a szarmata anyagra) helyi szokások szerint, egy körárkos sírba lett eltemetve. A regionális viszonylatban egyedi tárgykészlet és a helyi népességtől elütő fizikai megjelenés vajon a személyes mobilitás egyik ismérve lehet ebben a turbulens korszakban? A térség anyagában feltűnő germán kapcsolatok mennyire értelmezhetők a barbaricumi elitet a 2. században egyre inkább összefogó rendszer részeként? Jelen előadás a régészeti elemzés mellett az antropológiai és genetikai vizsgálatok bevonásával kíván mind pontosabb választ adni a felmerülő kérdésekre.

Kutatásom a Magyar Nemzeti Múzeum Barbaricumi -2011-óta Germán-Szarmata Gyűjtemény- római eredetű tárgyainak számbavételére irányult. Ezek mind a mai Kárpát-medence barbár területeiről kerültek a múzeumba, a gyűjtemény első tárgyai 1802-ben kerültek befogadásra, majd a világháborúk igen rosszul hatottak a dokumentációk megőrzésére, a tárgyak többségénél a múzeumba kerülés módjaként „ajándék” megjelölés olvasható. Lelőhelyük több esetben ismeretlen, vagy csak hozzávetőleges, a tárgyak visszaazonosítása ma is zajlik. Ezek a leletek már többé kevésbe publikálásra kerültek, de egyben való feldolgozásukra most került sor. A gyűjtemény számos fibulát, kisbronzot, ékszert, üvegleletet és egyéb használati tárgyat foglal magába.

Az írott források gazdagságának és az ismert lelőhelyek magas számának dacára kevés lékelt koponyalelet került elő a Római Birodalom területéről. Magyarországon több mint 130 lékelt esetet tartanak számon a neolitikumtól a kora újkorig. Ez a leletanyag azonban nem tartalmaz egyetlen olyan esetet sem, amely minden kétséget kizáróan Pannonia Provincia területéről előkerült lékelt koponya lenne. Korábbi tanulmányok ezzel szemben több lehetséges esetet említenek a Barbaricum területéről. Saját kutatásaink során az utóbbi években pedig további új eseteket is találtunk. Jelen munkánk áttekinti és validálja a korábbi időszakok esettanulmányait, beszámol a legújabb szarmata esetekről, illetve megkísérli értelmezni a jelenség hiányát a római területeken.

A Kárpát-medencébe érkező szarmaták négy évszázadon keresztül határozzák meg a térség politikai és kulturális arculatát. Ez alatt az idő alatt azonban – a korabeli „globalizáció” és a térség legjelentősebb nagyhatalma, azaz a Római Birodalom mellett – számos változáson ment keresztül e barbár népesség. A folyamatot leginkább az elit temetkezéseinek leleltanyaga reprezentálja, így azok vizsgálatával behatóbb képet kaphatunk a szarmatáknál végbemenő társadalmi változásokról is. Ezt az átalakulást szemlélteti az is, hogy a steppei anyaghoz képest, a térségben kevesebb rangos, illetve harcos férfi sír jelenik meg; míg ezzel szemben a női sírok leletanyaga viszont annál gazdagabbá, színesebbé válik. A férfi temetkezésekről mintha átkerülne a hangsúly a női reprezentációra, ami a mellékletekben és viseleti elemekben nyilvánul meg, akár unikális tárgyak formájában is. Ilyen ritka elemnek számít az alföldi anyagban a diadém is. A szarmata diadémokról, fejdíszekről egyelőre átfogó, külön feldolgozások nem készültek, habár a Kárpát-medencétől keletre található szarmata anyagban nem számítanak idegennek e fejdíszek. Jelen előadásom e tárgycsoporthoz kapcsolódik. Az elmúlt évek nagyfelületű ásatásainak köszönhetően napvilágot látott Derecske, Kösely- Tekeres II. lelőhelyen egy közel 100 síros szarmata körárkos temetőrészlet. Ennek egyik sírjában egy gazdagon díszített aranylemez került elő, ami beilleszthető akár a szarmata hagyaték diadémként is értelmezhető darabjai közé? E lelet kapcsán járom körbe a szarmata hagyatékban előforduló fejdíszeket és azok csoportjainak, párhuzamainak, kapcsolatainak kérdését, valamint a tárgy esetleges egyéb funkciójának lehetőségeit.

Nincs absztrakt

Tizenegy évvel ezelőtt, 2012-ben Aquincum municipiumának nyugati elővárosában egy minden szempontból különleges tárgyat találtunk. Egy földbe süllyesztett hombár alján egy színházi maszkot ábrázoló, bronzból készült, kettészedhető bronzmécses jobb fele hevert. Ehhez hasonló, két darabból álló világítóeszköz, alig néhány darab ismert a világ múzeumaiban és magángyűjteményeiben, pont ilyen darab pedig egyetlenegy sem volt publikálva korábban. Így hát hatalmas meglepetést jelentett, amikor 2021 májusában a világ régészeti hírportáljait bejárta egy az aquincumi példányhoz nagyon hasonló színházi maszkos fél mécses bal feléről készült fotó. A tárgy Ary Levy izraeli régész ásatásán került elő Jeruzsálemben. Előadásomban a két bronzmécses kulturális kontextusát, lehetséges datálását mutatom be, kitérve annak készítési helyére és lehetséges funkciójára.

A nagyfelületű feltárásoknak köszönhetően az utóbbi évtizedekben jelentősen bővült az ismeretünk az Aquincumtól délnyugatra fekvő területek római kori település- és gazdaságtörténetével, illetve társadalmával kapcsolatban, viszont kevés információval rendelkezünk a diagonális út menti, északnyugati hátországban fekvő településekről. Előadásomban az utóbbi területet vizsgáló OTKA kutatásom célkitűzéseit, módszereit és eddigi eredményeit mutatom be, különös hangsúlyt fektetve az archív és adattári anyagok, illetve a Közösségi Régészeti Egyesülettel végzett munka keretében szerzett információk ismertetésére.

Egy 1998-as és egy 1999-es ásatás során a Bécsi út 46-50. lelőhelyen előkerült egy 100 sírból álló temetőrészlet. Ez az aquincumi katonaváros nyugati temetőjéhez tartozott, amely a település legnagyobb kiterjedésű és leghosszabb ideig használatban lévő temetője volt. A lelőhelyen feltárt, temetőben a hamvasztásos és a csontvázas rítust egyaránt alkalmazták. Habár a hamvasztásos sírok voltak többségben, azt lehet megállapítani, hogy mindkét rítust egyidőben használták. A temető uralkodó tájolási iránya minden időszakban az É-D-i volt. Ez annak köszönhető, hogy a síroktól Ny-ra húzódott egy É-D-i irányú út, amely a római korban a Kr. u. 2. század elejétől egészen a temető felhagyásáig, használatban volt. A síroknak több mint a felét (54%) érte valamilyen típusú bolygatás, ezek közül a legtöbbet előforduló jelenség a sírrablás volt. Az ásatások területén húzódó modern kori pincék több sírt és a sírkert falát is átvágták. A magas bolygatottsági arány ellenére a síroknak több mint a fele (54%) tartalmazott mellékleteket. A sírokban előforduló leletanyag túlnyomó többségét a helyi műhelyekben készült kerámiaedények teszik ki. Kisebb számban megjelenik az import kerámiának számító terra sigillata és a „raetiai” kerámia is. Más anyagtípushoz tartozó mellékletek között az üvegedények, gyöngyök, bronz ékszerek, fibulák, ládika tartozékok, katonai övgombok, érmek és vastárgyak mellett egy csont hajtű is megtalálható. A temető területén, két kőből épített síremlék részlete is napvilágra került. A sírkert belső járószintjének rétegéből egy részletesen kifaragott kőoroszlán szobor töredéke került elő a sírkert ÉK-i részén pedig egy reliefdíszes sírkő töredékét tárták fel. A kevés keltező értékkel bíró melléklet és a magas bolygatottsági arány miatt a sírok csak egy kis részét lehetett datálni. A legtöbb keltezhető sír a Kr. u. 2. század elejétől a 3. század középső harmadáig tartó időszakhoz köthető, ami alapján kijelenthetjük, hogy a temetőt a legintenzívebben ekkoriban használták, amit a sírokon kívül talált terra sigillaták is alátámasztanak. A lelőhelyet a Kr. u. 4. század közepe után hagyhatták el.

2019 legvégén az aquincumi katonaváros temetőjében, a Bécsi út 68-84. szám alatti ásatás során, újabb átoktábla került elő. Ahogy az Aquincumban talált többi darab, ez is egy peres eljárás résztvevőinek a bíróság előtti elnémítását kéri – azonban az elmaradhatatlan meggyőző hasonlat minden eddiginél kegyetlenebb kínzási, szenvedési módot vet fel a tábla célszemélyei számára: a keresztre feszítést. A mágikus szövegek hasonlatai egyértelmű, jól ismert, személyesen tapasztalt események, eljárások dokumentálásával igyekeztek biztosítani a megrendelőt a rítus eredményességéről. Vajon az aquincumi megrendelő láthatott-e személyesen keresztre feszítést Aquincum határában? Az előadás összegyűjti az átoktáblákon említett kivégzési és halálbüntetési formákat, és megvizsgálja, hogy mit lehet tudni róluk a római jog oldaláról, szöveges történelmi, irodalmi forrásokból és régészeti leletekből.

Ma már köztudott, hogy az antikvitásban a plasztikus felületek festése a szobrászat szerves részét, a szobor kidolgozásának utolsó fázisát képezte. Az aquincumi kőfaragványok (sztélék, szobrok, szarkofágok, kultikus domborművek) között is számos olyan darab található, amelyen szabad szemmel ma is látható az egykori festés nyoma. Ennek ellenére a faragványok festett rétegeinek egységes, átfogó dokumentálására és szisztematikus vizsgálatára, illetve értékelésére nem került még sor. Ennek első lépése lehet az az előzetes vizsgálat, amelynek során hat aquincumi mészkőszoborról vettünk mintákat. A mikroszkópos és- mikrokémiai vizsgálat, illetve a rétegcsiszolatok és szemcsepreparátumok alapján a korabeli festési technikák és az alkalmazott pigmentek is ismertté váltak.

A kutatás tárgyát képező, az épületek belső fali-és padlódíszítésére használt márvány- és egyéb kőtöredékek az Aquincumi Múzeum gyűjteményében találhatók. Az áttekintett leletek változatos képet mutatnak, amelyek között külön lehet választani a nagyméretű burkolólapok töredékeit, a kisebb és színes kerettöredékeket, valamint a többszörösen profilált ajtó- és ablakkeretek töredékeit. Sok töredéken megfigyelhetőek a megmunkálás/rögzítés (véső, fúró) nyomai. A korábbi években már történtek vizsgálatok aquincumi márványemlékeken és épületbelsőt díszítő márványtöredékeken a márványok eredetének meghatározására. Az elemzések alapján a legtöbb márványemlék anyagát a gummerni (Karintia, Ausztria) kőbányához lehetett kötni, továbbá ki lehetett mutatni a thassosi és carrarai márvány jelenlétét. A kutatás célja folytatni az épületek padlójának és lábazatának díszítésére használt márvány- és egyéb kőtöredékek vizsgálatát, és az eredményeket összevetni az aquincumi és pannoniai vizsgálatok eredményeivel.

Pannoniában a római hódítástól a markomann háborúkig tartó időszak leletanyagában speciális kört képviselnek a barbár jellegű tárgyak és együttesek. A Fertő-tó környékén előkerült leletek már a 20. század eleje óta ismertek, azokat a germán ellenzék által megbuktatott, majd római területre betelepített germánok hagyatékával hozta összefüggésbe a kutatás. A barbár jellegű együttesek köréből kiemelkedik a máig feldolgozatlan, Veszprém megyei Vinár-Cseralja lelőhely, ahol 1965-1967 között legalább 17 hamvasztásos temetkezés maradványa került napvilágra. Az urnás és szórthamvas rítussal eltemetett halottak mellé a Dunától északra feltárt germán temetkezéseknek megfelelő mellékleteket: római bronz- és üvegedényeket, germán viseleti elemeket: övszerelékeket, fibulákat helyeztek. A tárgyak nemesfémben szegény jellege ellenére feltűnő, hogy a sírokból legalább 9-10 fegyveres együttes volt. A Kr. u. 2. század első harmadára keltezhető lelőhely számos kérdést vet fel: milyen politikai körülmények közt kerülhetett egy germán csoport a tartomány belső területére és mi tette lehetővé, hogy anyagi kultúrájukat megőrizzék? Hogyan jelennek meg a temetkezésekben a római tárgyak és ezek szerepe mennyiben tér el a provincián kívüli területek egykorú együtteseitől? Azonosítható-e kapcsolat környező romanizált lakossággal? A Vinári anyag kapcsán felmerült Przeworsk jelleg közvetlenül hozható-e kapcsolatba lengyelországi területekkel vagy egy korábbi északi hatás megjelenését tükrözte dunai germán területen? Előadásomban a lelőhely bemutatása mellett vázolom a 2023-ban induló, a temetőrészlet komplex feldolgozására irányuló kutatási pályázatot is (NKFI PD-134712).

A régészeti lelőhely a 75-ös főútról Sármellékre vezető 7509 számú úttól nyugatra, az észak-déli irányú Zalavári-hát Tóaljai-dűlő nevű részén, Alsópáhoktól délre, Sármellék északi határában található. Az M76 gyorsforgalmi út építéséhez kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából a Göcseji Múzeum 2021 őszén Orha Zoltán régész vezetésével végzett a területen próbafeltárást. A kutatás egyik legjelentősebb új eredménye a lelőhely nyugati végében elhelyezkedő domb tetején előkerült római kori temető három sírja volt. Az egyik egy homokkő lapokkal keretezett és fedett sír, melyből egy ép kerámiaedény, egy lándzsahegy, illetve egy tőr is előkerült. A másik sírban egy zöldeskék üvegurnát bontottunk ki, mely a felszínhez közeli elhelyezkedése ellenére ép peremmel került elő. A 2022. május 30. és november 2. között folytatott teljes felületű megelőző feltárást a Göcseji Múzeum régészei, Havasi Bálint és Németh Roland vezették. Előkerült egy feltételezhetően római kori épület 3x5 méteres, L alakú, sekély, sóderes falalapozása. Az épület nagyobb része az ásatási terület határán fekszik, ezért pontos rendeltetését nem sikerült tisztáznunk. Talán ehhez az épülethez tartozik az a kora római temető, melyet a domboldal tetején tártunk fel. Az árokkal övezett sírkert mellett – a próbafeltáráson feltárt kora római sírok közelében – újabb három gazdag mellékletű, szórthamvas sír került elő. Az egyik sír 15 mellékletéből, 12 db ép terra sigillata edény került elő eredeti helyzetében. A másik két sír is számos érdekes leletet rejtett, többek között napvilágot látott egy bronzfibula, bronz karperec, mécses, illetve egy ép üveg illatszeres edény is. A próba-, illetve a teljes feltáráson előkerült sírok mellékleteik alapján a kora császárkori itt élő római elithez köthetők. Az előkerült leletek egyértelműen a helyi luxus, gazdagság ékes példái.

Készülő doktori disszertációm fő célkitűzése az összes Brigetióhoz köthető temetkezés összegyűjtése, a különböző városrészek temetőinek elkülönítése, lehatárolása, keltezése és elemzése. A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárában folytatott gyűjtésem során találtam rá két hamvasztásos sír anyagára, amely még 1935-ben került a múzeumba. A leltárkönyv szűkszavú megjegyzéséből csupán annyi derül ki, hogy a Szőnyből származó leletek Petrovics Jenő által kerültek a gyűjteménybe. Az első temetkezést orvossírként, a másikat női sírként veszik számon, amire a mellékletként elhelyezett tárgyak engednek következtetni. Néhány leletet az évek során már tárgycsoportok szerint feldolgoztak, de teljes egészében a leletanyag még nem lett vizsgálva. A MNM Régészeti Adattárában található Paulovics István hagyaték feljegyzései alapján a sírok a polgárváros nyugati temetőjéből származnak. Előadásom során ezt a két temetkezést fogom bemutatni.

A Biatorbágy határában fekvő temető részletet 2004-ben tárta fel Maróti Éva, a szentendrei Ferenczy Múzeum régésze. A 100-as úttal párhuzamosan feltárt, mintegy 250 m hosszú, keskeny sávban a kora- és késő római sírok (36 db) avar temetkezésekkel (97 db) vegyesen kerültek elő. A temetőt az 1. század második felétől a 4. század végéig használták. Kiemelkedő lelet egy kora római lósír és több ép bronzedény. A bennszülött lakosság csontvázas sírjait követik a 2–3. századi hamvasztásos temetkezések, majd ezt váltják fel a 3. század második felétől megjelenő késő római csontvázas földsírok. A 4. századi lakosság gazdagabb része már kőládákba és téglasírokba temetkezett. Mellékleteik közül a mázas korsókat és női ékszereket érdemes kiemelni. Az érmek 306–375 közötti időszakot ölelnek fel. A temető beleillik az Aquincum délnyugati körzetében lévő vicusok (Budaörs, Biatorbágy, Páty) temetőinek sorába. A jelenleg ismertetett temetőrészt a Biatorbágy, Kukorica-dűlőben lévő vicus központi, kőépületes részétől kb. 400 méter választja el, de ha az M1 és 100-as út között feltárt települést is a vicushoz számítjuk, akkor mindössze 50 méter van a temető és a telep széle között. A temető az alacsonyabb fekvésű, patakparti telephez képest kisebb magaslaton, domboldalon helyezkedik el.

Nincs absztrakt

Nincs absztrakt

Nincs absztrakt

A magyarországi turizmus jelenleg emelkedő tendenciát mutat, azonban a nehezebben megközelíthető vagy a köztudatból kimaradó régészeti és történelmi helyszínek ebből nem veszik ki a részüket olyan mértékben, mint lehetne. Az elmúlt egy évben nyugat - magyarországi fókusszal több ilyen helyszínt is felkerestünk, tudományos igénnyel bemutattuk a közösségi médián keresztül. A cél kezdetben csak a megismerés volt, de idővel megfigyeltük az egyes helyszínek épített- és régészeti örökségének állapotában mutatkozó nagyfokú különbségeket. A „csibe projekt” egy kiinduló alap, mely azt tűzte ki célul, hogy a kissé elfeledett emlékek kilépjenek a könyvek lapjairól és ismét élő, szerves részét képezzék mindennapjainknak.

A Kisalföld és a Bakony találkozásánál, Veszprém megye északnyugati területén viszonylag sűrűn helyezkednek el a római lelőhelyek, és közöttük magas arányban találhatóak kőépületek. Az eddig megismert alaprajzok kis méretű, villa típusú épületek képét vázolják fel, melyek nem túl nagy, átlagosan 2-3 km távolságra találhatóak egymástól. Egyes épületek körül további, kőből, illetve egyéb építőanyagokból készült épületekre utaló nyomok is találhatók, van amelyiknél pince azonosítható. Körülkerítésre utaló nyomokat egyelőre egyik esetben sem sikerült megfigyelni. Más épületek magányosan helyezkednek el, környezetükben más jelenségek nem mutathatóak ki. Az épületek szerepe, villaként való azonosítása nem mindig egyértelmű. A kezdeti vizsgálatok alapján egy kisbirtokrendszer képe kezd kirajzolódni, kisméretű központi épületekkel. Eddig 38 villaként azonosítható lelőhelyet ismerünk a területen, azonban 71 településre utaló, és esetlegesen kőépületet is tartalmazó lelőhelyről van tudomásunk. A Balaton-felvidéki latifundiumokkal ellentétben, ahol nagyobb méretű, összetett birtokközpontokkal rendelkező nagybirtokrendszerrel találkozunk, a vizsgálandó terület birtokmegoszlása inkább Pannonia észak-keleti részével mutat hasonlóságot, ahol szintén kisbirtokok sűrű hálózata jelenik meg. Az ottani előzetes vizsgálatok telepített veteránokat feltételez a tulajdonosokban.1 A hollandiai párhuzamok2 alapján feltételezhető, hogy a kisbirtokrendszer kialakulása a területen a szolgálatuk után földet kapott helyi származású veteránokhoz köthető, akik a helyi települések lakosságát is a birtokrendszeren folyó termelésbe bekapcsolták, terményeiket a városi lakosság felé értékesítve. A vizsgálatok során kísérlet történik annak igazolására, hogy a feltételezés helytálló-e, a tulajdonosok társadalmi állása, illetve származása meghatározható-e. A kutatás célja komplex, átfogó vizsgálatok eredményeként a római kori településhálózat és lehetőség szerint a kapcsolódó úthálózat meghatározása, a birtokrendszer jellegének meghatározása, a tulajdonosok személyének azonosítása – nem személy szerint, hiszen erre csak nagyon kevés esetben nyílhatna lehetőség, hanem elsősorban társadalmi állás szintjén. A korábbi időszakban a részletesebb vizsgálatok néhány lelőhelyre koncentrálódtak, (Csót-Béb-Bakonykoppány-Bakonyszűcs területe) melyek alapján egy mikrorégióban már képet kaphattunk a lehatárolható kisbirtokok egymás mellett való elhelyezkedéséről, meghatározhatóvá vált a használt földterület nagysága. Jelenleg a megkezdett kutatás kiterjesztése folyik egy nagyobb régióban, a terület lehatárolása és teljes felmérése.

Noha a női viselet jellegzetes elemét képező noricumi-pannoniai szárnyas fibulák a kora császárkori telepek és temetők leletanyagában egyaránt kimutathatók, tipológiai elemzésre elsősorban a sírokból előkerült, jó megtartású, ép vagy csaknem teljes darabok alkalmasak. Az Aquincum környéki temetők (Budaörs, Páty, Solymár) leletanyaga alapján az 1. századi eraviscus női viselethez három egytagú, felső húrozású, különálló szárnyakkal rendelkező változat tartozott (Merczi 2016/1–3. változat), amelyeket a Jochen Garbsch által elkülönített változatoknak csak részben lehetett megfeleltetni. Az azal területeken korai temetők mindeddig nem kerültek feltárásra, a telepek töredékes leletanyaga alapján viszont az eravicus területeken meglévő változatok egy részének használata itt is igazolható. A fibulatípus továbbfejlődését tekintve a 2. században többféle tendencia figyelhető meg. Egyrészt a század közepéig változatlan formában kimutatható a korábbi egytagú változatok továbbélése, másrészt megfigyelhető ezen egytagú változatok kéttagúvá válása is. Mindkét folyamat eraviscus és azal területekre egyaránt jellemző. Mindezek mellett – harmadik tendenciaként, elsősorban azal területeken – kialakultak olyan különálló szárnyakkal készített kéttagú változatok is, amelyek nem rendelkeznek egytagú előzményekkel (Garbsch A 238t, u). Negyedik tendenciának tekinthető az egybeöntött, gyűrűszerű szárnyak megjelenése (Garbsch A 238v). A minden esetben kéttagú leletek többsége ugyancsak azal területekről ismert. Az északkelet-pannoniai szárnyas fibulák fejlődésének utolsó állomását képezhetik azok a leletek, amelyeknél már csak a gombok (4–6) találhatók meg, a tulajdonképpeni szárnyak pedig hiányoznak. Az előző formához hasonlóan kéttagú leletek, kis számuk alapján fő elterjedési területük egyelőre nem határozható meg. Eraviscus területen sírleletek alapján a noricumi-pannoniai szárnyas fibulák használata a markomann háborúk utáni időszakban már nem mutatható ki. Az egybeöntött szárnyakkal, illetve a csak gombokkal rendelkező szárnyas fibulák esetében azonban ennél későbbi keltezés sem zárható ki.

A 19. század második felében meginduló hazai provinciális régészeti kutatások elsősorban a nagyobb városok, és fontosabb katonai létesítmények megismerésére törekedtek; lásd pl. Aquincum, Brigetio területein végzett feltárások. A 20. században ez a tendencia folytatódott, a római vidéki települések kapcsán lassan, kevés célzott kutatásból szerzett információkat a magyar régészettudomány. Hasonló folyamat zajlott le az ókeresztény időszak lelőhelyeinek, leleteinek tekintetében – lásd Sopianae ókeresztény temetője. A század végén, illetve a 2000- es évektől egyre ismertebbé váltak a római vidéki települések – villagazdaságok, és vicusok egyaránt – köszönhető ez többek között a különböző nagyberuházásoknak, és a kimondottan ezen típusú lelőhelyek jobb megismerését célzó programoknak, egyéni kutatásoknak. Ásatással azonban kevéssé lettek ilyen típusú lelőhelyek vizsgálva, így a rétegsoruk, a pontos kronológiájuk nem minden esetben ismert. Néhány esetről beszélhetünk csupán, amikor a Dunántúl területén rurális római települések vonatkozásában nagy arányú tudományos információszerzés valósulhatott meg. Ezen analízisek közül az előadás során azokat a lelőhelyeket kívánom sorra venni, valamint bemutatni, amelyek ókeresztény emlékanyagot is tartalmaztak, illetve ezek régészeti szempontú elemzését szándékozom prezentálni, továbbá az ezek alapján levonható település- és társadalomtörténeti konzekvenciákat felvázolni.

Brigetio fazekasiparának egyik központi helyszíne a katonavárostól keletre feküdt, ahol két műhely különíthető el, a Traianus-kortól működő Kurucdombi, és a Hadrianus kortól 230-ig fennálló Gerhát fazekasműhely. Míg utóbbi gyártási programja jól meghatározható, a Kurucdombi műhely esetében jóval kevesebb leletanyag állt rendelkezésre. E csekély, de annál jobb minőségű kerámiaanyag alapján Bónis Éva az 1970-es években megállapította, hogy a műhelyben a - a katonaság igényeihez igazodva - a díszedények gyártása dominált. A Kr. u. 2. század közepétől a kerámiakészítés fő szerepét a Gerhát műhely vette át, ahol már a konyhaedények előállítása dominált. A kutatástörténetben kialakult képet gyökeresen megváltoztatja a Kurucdombon 1980-as évek végén végzett feltárások leletanyaga, ami az elmúlt időszakban vált hozzáférhetővé. Segítségével nemcsak megismerhetjük a Kurucdombi fazekasműhely részletes gyártási programját, hanem pontosítani lehet annak kronológiáját, és a Gerhát műhelyhez való kapcsolatrendszerét is.

Az előadás témájának alapját a 2022-ben leadásra kerülő diplomamunkám adja. Kutatási területem a római sávos kerámiák, melyek a mai Szombathely területén elterült egykori Savariatól délre elhelyezkedő Ízisz szentély, valamint az épületegyüttes körül elhelyezkedő egykori római régészeti jelenségeinek feltárása során kerültek felszínre. A téma abból a szempontból mutatkozott érdekesnek, hogy mostanáig nem készült összefoglaló munka a szentély kerámia tárgyi anyagát illetően. A dolgozat legfőbb célkitűzése volt tehát, hogy a hatalmas mennyiségben napvilágot látott leletekről részletes információkat ismerjünk meg és hasznosítani tudjuk a további, jövőbeni kutatásokban. A bemutató során azon kutatás módszertani eszközök és pontok is elhangzanak, amelyek a kutatás alapját adják. Ennek során a kiválogatott sávos anyag tipológiai osztályozása is megtörtént. Ennek során öt különböző típust lehetett elkülöníteni: Korsókat, fazekakat, gömbtestű edényeket, bikónikus edényeket és mindössze egyetlen töredéket lehetett a kancsók közé helyezni. Itt típustáblázatokkal kerül szemléltetésre a tárgyi anyag, emellett ahol ez kimutatható, ott az egyes formai változatok is bemutatásra kerülnek. Az előadás során ismertetésre kerül a festés színe és módja, valamint az egyes, használt díszítőmotívumok is. A színárnyalat viszonylagos egyhangúsága mellett a sávok elhelyezése sem túl változatos. A díszítőelemek döntő többségben a fogaskarcolásra és a hullámvonalra szorítkozik, ezeknek minőségbeli különbsége is csak helyenként figyelhető meg. Bemutatásukhoz a leletekről készült fotók nyújtanak segítséget. Hasonlóan hangsúlyos szerepet kapott a feldolgozott töredékek minél alaposabb vizsgálata, keltezése majd ezek katalógusba helyezése. Ide már a tipológiai osztályozás szerint kerültek be a kerámiák, emellett ahol ez lehetséges volt, esetleges analógiák is megjelennek. A munka egyik legterjedelmesebb fejezete az információk összesítése, illetve a konklúzió. A kutatómunka során arra a megállapításra jutottam, hogy noha a tárgyalt kerámia nagy számban került elő a lelőhely feltárása során, formai változatosság nem mutatható ki, döntő többséget alkotnak a fül nélküli tojástestű korsók. Mennyiségben a legtöbb a szentélytől északra eső részeken került elő, ezzel szemben az épületegyüttest lezáró fal nyugati szakaszától közvetlenül északnyugatra a legkoncentráltabb, ahol számos más edénytípus töredékei is erősen jelen voltak. A sávos kerámia előfordulását, a kutatás alá eső darabok tekintetében, egy színes térkép illusztrálja.

Előadásomban régről már ismert, de mára már szinte elfeledett leletek kerülnek újra górcső alá. A késő római ólommázas kerámia kutatásában igen fontos egyfajta kezdeti időpontot megállapítani a tényleges feltűnés között és különbséget tenni, mikor ér véget a tipikus kora római mázas kerámiák gyártása, esetleg használata. Ebben fontos szerepet kaphatnak az unikális darabok is, ha megfelelő információkkal a helyén kezeljük őket és tovább tágítjuk a 3- 5. század meghatározó leletanyag csoportjának kérdéskörét. Emiatt is, jelen bemutatóban eltérünk egy kicsit a hagyományosnak mondható kerámiaformáktól. Annak idején tanulmányok formájában közlésre kerültek az előadásban szereplő szűrőedények, de együttes elemzésükre még teljes mértékben nem került sor. Juhász I. 2002-ben megjelent munkájában elemezte ezt a típust, egy Szarvasról előkerült kerámia kapcsán, de ehhez hozzátartozik, hogy ismereteink tágultak az elmúlt időszakban és több információval rendelkezünk a római kori mázas kerámiákat illetően, amely előrébb vihet minket az unikális darabok feldolgozásában is. A doktori kutatásaim során került előtérbe újra a címszereplő edény. Elsőként is erről a darabról lesz szó, melyet Nagy L. feltárásai hoztak napvilágra Óbuda területéről 1943-ban, egyelőre pár analógiáját tudjuk felmutatni. A középpontba ez a tárgy került, hiszen ennek segítségével kezdődhetett meg a kutatómunka és a többi lelet feldolgozása, ez adhatott tehát egy újabb löketet, a több évtizede előkerült mázasok újbóli elővételére, megismerésére, feldolgozására és vihette tovább azt a gondolattérképet, ami e tárgy középpontba állítása kapcsán felépítésre került. Ezután következnek az analógiák, az első az 1912-ben vásárlás útján a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe került, kiskőszegi tál (ma Horvátország területe), a második pedig a Szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum Gyűjteményét gyarapítja és egy szarmatának vélt sírból került elő Szarvas területéről 1988-ban. Láthatóvá válik majd, hogy három, szinte minden szempontból megegyező leletről van szó (forma, funkció, díszítés, készítési mód), amelyből nem ismert tucatnyi példány, mégis különböző, és egymástól viszonylag távolabb eső terület a lelőhelyük, de kapcsolat lehet közöttük. Az izgalmakat ezen felül fokozza a tényleges funkciónak a megismerése is, a vélhetőleg szűrőedényként való használaton túl. Egyedül a szarvasi edény előkerülési körülményei, pontos kontextusa ismert, viszont az egyéb leletek ismeretében valamivel szűkebb időintervallum állapítható meg, amely vélhetőleg a mázas edény korán is változtathat, de ehhez további kutatások szükségesek, amelynek az alapjait jelen előadást megelőző munkák is megadják, de további problémákat is felvetnek. A ténylegesen, eddig 2-3. századra datált edények keltezése esetlegesen a 3. század közepéig kitolható. Az előadás, és ezáltal a megkezdett kutatás célja összegezni és újra értelmezni erről a tárgytípusról, az évtizedekkel ezelőtt már ismertté vált információkat/adatokat és a jelenlegi kutatásba beillesztve új információk, releváns adatok birtokába jutni és minél pontosabb következtetéseket levonni e nem hétköznapi edények kapcsán. Ezáltal reményeink szerint megtalálhatjuk az átmenetet a korai mázas edények és a késő római korra jellemző mázas kerámiák feltűnése közötti, egyelőre a leletcsoporttal kapcsolatban hiátusokkal tűzdelt, középső császárkori időszakra. Mivel sajnos egyelőre csekély azon releváns információk mennyisége, amely rendelkezésünkre áll, ez csak előzetes kutatásnak tekinthető.

A dáciai terra sigillaták kutatásáról, szisztematikus módon az 1970-es évektől beszélhetünk, amikortól kezdenek megjelenni a szakirányú publikációk, melyben egyéb római kerámiafajtáktól már többé-kevésbé elkülönítve tárgyalják őket. Míg sok esetben csak említés szintjén jelennek meg, régészeti jelentésekben és egyéb tematikájú cikkekben, a 80-as évek végétől különböző perspektívaváltozásokat figyelhetünk meg a tanulmányokban és egy pár, kimondottan a szakterülettel foglalkozó kutató is megkezdi munkásságát. A téma ismerete hazánkban azonban napjainkig is kezdetlegesnek mondható, pedig a különböző régészeti feltárások által egyre több leletanyag kerül felszínre. Jelen előadás a Mikházán talált importált edénytöredékek vizsgálatát mutatja be, mely segítségével a sigillaták általános kutatásának jelenlegi helyzetét és lehetőségeit ismerhetjük meg.

2020– és 2021-ben Homoródszentpálon leletmentő feltárásra került sor a szennyvíz csatornahálózat kiépítése érdekében. Ez által egy átfogó képet nyertünk a katonai tábor és a település jellegéről és kiterjedéséről. A katonai tábortól délkeletre található útszakaszon, a 76 és 83-as akna között egy leletekben gazdag járószint került feltárásra, amelyben több földbe mélyített lakóház került elő. A járószint kerámiaanyaga egy graffitival ellátott edénytöredéket tartalmazott, amelyen az I A S I O betűket olvashatjuk, kurzív írással. A név lehet Iasius, azonban lehetséges, hogy egy másik név részlete csupán. A kerámiaanyag formái arra engednek következtetni, hogy a vicus ezen részét legkorábban a 2. század közepén és végén használhatták, így a település egyik legkorábbi területéről beszélünk.

Az utóbbi évek során egy nagyberuházáshoz köthetően újabb feltárásokra, valamint régészeti megfigyelésekre nyílt lehetőség a BTM Aquincumi Múzeuma számára az óbudai Szeszgyár (BUSZESZ) egykori helyén, amely az aquincumi katonaváros északkeleti peremét, valamint a városon kívül elhelyezkedő temető területét foglalja magába. A már korábban is jól ismert és – jelenleg is – folyamatosan kutatott lelőhelyen egészen a 2017-ben meginduló próba-, majd megelőző feltárásokig csupán szórványos adatok álltak rendelkezésünkre. Ennek oka, hogy a modernkori városi szövet sűrűsége miatt az eddig csak mozaikosan ismert lelőhely esetében az évek óta tartó nagyfelületű feltárásoknak köszönhetően egyre összetettebb kép kezd kibontakozni. Az utóbbi években lehetőségünk nyílt rá, hogy az ásatások révén szerzett információt a műszeres lelőhelyfelderítési módszerek eredményeivel is kiegészítsük. A 2018-ban megkezdett szisztematikus ásatások során a bonyolult, többkorszakos lelőhelyen sikerült sírcsoportokat elkülöníteni a gyakran igencsak bolygatott állapotban feltárt római kori temetőn belül. Az egykori Szeszgyár építkezései ugyanis sajnálatos módon nem kímélték a régészeti emlékeket. Mindazonáltal ez a hányattatott sorsú lelőhely a viszontagságok ellenére is bőven tartogatott számunkra izgalmas temetkezéseket, valamint értékes leletanyagot.

1955 őszén kerültek elő a római kori Isis szentély maradványai Szombathelyen, melynek feltárása Szentléleky Tihamér vezetésével 1961-ig tartott. A kutatási program végén létrejött az akkori Magyarország egyik legismertebb műemléki bemutatóhelye, egy római szentély részleges rekonstrukciójával. Szentléleky Tihamér publikációi, előadásai által nemzetközi szinten is ismertté vált a jelentős műemlék. Az ásatási naplók és dokumentáció felülvizsgálata során azonban új, soha nem publikált adatok láttak napvilágot. Előadásunkban megkíséreljük ezeket az információkat összefoglalni. és elemezni hogy a kutatás korai szakaszában milyen helyes felismerések és milyen félrevezető értelmezések születtek a lelőhellyel kapcsolatban. A kutatás az OTKA NKFIH FK 138156 számú pályázatának támogatásával zajlik.

A késő archaikus – kora klasszikus időszakban (körülbelül Kr.e. 510 és 440 között) egyfajta dualitás jellemzi az attikai kerámiaipart. Egyfelől, a vörösalakos technika virágzik, ekkor alkot Euphronios, Douris vagy a Berlin-festő, akiknek művei a görög vázafestészet csúcsát jelentik. Másfelől ezzel párhuzamosan nagy mennyiségű, gyenge minőségű, (főleg) feketealakos kerámia is ellepi a piacot, nemcsak Attikában, de az egész ókori Mediterráneum területén. Előadásunkban azokat az eddig feltárt fazeskasműhelyeket szeretnénk bemutatni, amelyek az attikai kerámiaipar tömegtermékeit voltak hivatottak előállítani.

A Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára széles repertoárt kínál az ókori Mediterraneum különböző korszakainak és területeinek pénzeiből. Egyebek mellett szerepel a gyűjteményben mintegy három tucat érme, amelyeket az ókori Numidia és Mauretania uralkodóihoz köthetünk (Kr. e. 2. század – Kr. u. 1. század első fele). Előadásomban ezeket a pénzeket kívánom bemutatni.

Paul N. Pearson és szerzőtársai egy 2022 végén közzétett tanulmányukban (Authenticating coins of the ‘Roman emperor’ Sponsian) eredetinek határozták meg Sponsianus korábban hamisnak tartott érméit. A tanulmány nagy vihart kavart numizmatikus berkekben, az „újra felfedezett” római császár híre bejárta a nemzetközi és a magyar bulvársajtót is. De valóban meggyőzőek-e a szerzők érvei? Lehetnek-e eredetiek a Sponsianus aranyak és az állítólag velük együtt talált köztársaság kori, III. Gordianus és I. Philippus érmék? Amennyiben elfogadjuk az érmék antik eredetét jelenti ez azt, hogy valóban létezett egy Sponsianus nevű uralkodó?

Brigetio legio táborának a fürdőjében az elmúlt években számos izgalmas lelet közül a numizmatika is sokat gazdagodott. A hatalmas szórványanyag mellett két éremkincs is előkerült 2021-ben és 2022-ben a hypocaustum tartóoszlopok közül. Előbbi I. Constantinus, míg utóbbi fiainak uralkodása alatt záródik, és elrejtésükkel kapcsolatban számtalan érdekes kérdés vetődik fel.

Nincs absztrakt

Ókoros előadások és publikációk gyakori eleme a címben szereplő kérdés, melynek segítségével elsősorban a Római Birodalom korabeli népekre, vagy éppen az utókorra gyakorolt hatását vizsgálják, a kereskedelmen keresztül az antik auktorok irodalmi recepcióján át, számtalan szempontból és aspektusból. Mégis ritkábban esik szó a Birodalom közvetett hatásairól, arról, hogy a római kultúra, római tárgyak hogyan formálhatták egy olyan terület népeinek anyagi kultúráját, mely nagy valószínűséggel rómaiakkal sosem találkozott? Délkelet-Ázsiával kapcsolatban pedig általában a régióban előkerült római tárgyakról is keveset tudunk, nemhogy az Imperium Romanum a terület közösségeire gyakorolt esetleges hatásairól beszélhessünk. Pedig elsősorban a Thai-Maláj-félsziget és a Mekong-delta vidékéről meglepően nagyszámú római import ismert. Sőt, római tárgyak alapján, de azok erőteljes átértelmezése révén helyben készített különböző adaptációk is előkerültek. Előadásomban a Délkelet-Ázsiában talált római leleteket, illetve egyes római tárgytípusok alapján Ázsiában, valamint Délkelet-Ázsiában készült helyi adaptációkat gyűjtöm össze, és elemzem. Végső soron pedig a Római Birodalom távoli népekre közvetett módon gyakorolt hatásaihoz igyekszem adalékokkal szolgálni.

Nincs absztrakt

A Ferenczy Múzeumi Centrum az elmúlt években három római lelőhelyen végzett megelőző feltárást: 2018-ban Szentendre római temetőjében két darab, a 4. század második feléből származó intakt kőládasírt hoztunk felszínre, 2020-ban Pomázon egy szárazfalazásos, vélhetően gazdasági épületet, 2022-ben pedig Pátyon egy kis, kora császárkori, csontvázas sírcsoportot tártunk fel. Beszámolónkban ezen kutatások eredményeit mutatjuk be.

Nincs absztrakt

2023. februárjában Kiss Henrik Ferenc múzeumbarát a Facebook „Fémdetektorosok” csoportjában megosztott képeken római korinak tűnő kőemlékekre lett figyelmes. Gyanúját a „Múzeumbarát Fémkeresősök (K.R.E.)” csoportban is megosztotta, valamint privátban is megkereste a Kuny Domokos Múzeumot, ennek köszönhetően szereztünk tudomást az előadásunkban bemutatni kívánt római sírkövekről. A Szákszend (Komárom-Esztergom vármegye, Oroszlányi járás) délkeleti határában, mezőgazdasági hasznosítás alatt álló területen, talajmegmunkálás során kimozgatott kőtöredékek eredetileg két koracsászárkori sírsztéléhez tartoztak. Feltehetően a nyilvántartásból jól ismert Szák – id. Murcsik János földje nevű lelőhelyről húzhatták ki a köveket a megtalálás helyszínére. Húsz éve, 2003-ban a település északi határában, szántás közben egy szarkofágban akadt el az ekevas. Noha a szarkofágfedelet egy koracsászárkori sírsztéléből alakították ki, sem a szarkofágládaláda, sem az egykori sztélé nem őrzött meg vésett feliratot, vagy értékelhető figurális díszítést. Most szerencsésebbek voltunk, az újonnan előkerült darabok mind az epitáfium, mind az ornamentika tekintetében kiemelet figyelmet érdemelnek.

1814 júniusában egy Komáromból útnak indított hajó kötött ki a pesti Duna-parton. Rakománya nem nevezhető szokványosnak, súlyos antik kőemlékeket szállított, amelyeket Szőnyön és környékén gyűjtöttek össze a Nemzeti Múzeum számára. Ezzel a szállítmánnyal érkezett Pestre az a töredékes szarkofágfedél (operculum) is, amelynek különleges díszítése mindeddig elkerülte a kutatók figyelmét. A nádori levéltár korareformkori iratainak segítségével tisztázható a téves provenienciával nyilvántartott szarkofágfedél eredeti lelőhelye és a közgyűjteménybe kerülésének körülményei. A kőemléken a pannoniai síremlékek ornamentikájából mindeddig nem ismert manus supina ábrázolás azonosítható, így a Mediterráneum nyugati felében csak szórványosan előforduló „felemelt kezek” ikonográfiai motívum egy újabb példával bővül. A földrajzi elterjedést tekintve – tudomásom szerint – ez a legészakibb előfordulása az ábrázolásnak. A brigetiói szarkofágfedélen az alkarok szupinációs mozgásával létrejövő kéztartást örökítették meg.

Aurelius Bitus sírköve már a 20. század legelején, megtalálásának idején, az epigráfiai és ikonográfiai kutatás fókuszába került. A sírkövet Kr.u. 2. század végére és a Kr.u. 3. század elejére keltezhetjük. Epigráfiai szempontból már vizsgálatra került több alkalommal, a sírkövön szereplő személyek rokoni kapcsolatainak és a hadsereg működésének is fontos forrásaként tekintenek rá. Ikonográfia szempontból a viseleti elemek, a ruhák és az egyes tárgyak, illetve a portrén kívül megtalálható lakomajelenet kapott nagyobb figyelmet. Majd a 2020-ban indult „Tekercs a kézben” (Scroll in hand) projekt keretében ismét vizsgálat alá vették a sírkövet. Részletes, archeomusicologiai elemzése azonban eddig elmaradt, előadásomban ezt kívánom bemutatni, és az eddigiektől eltérő, új megközelítésben értékelni a sírkő ábrázolását.

Fülep Ferenc 1975-76 és 1981-1983 között végzett, Szent-István téri ásatásai során az Ókeresztény Mauzóleumban 3, míg annak közvetlen környezetében összesen 27 késő római sírt tárt fel. Ez utóbbi sírok az ún. északi temetőkomplexumhoz tartoznak, ugyanakkor mind ez idáig közöletlenek maradtak. A sírok feldolgozása Pécs és a késő római temető kronológiájához, topográfiájához új adalékokat szolgáltathat.

Iupiter Optimus Maximus Heliopolitanus kultusza a syriai tartományban található Baalbekből terjedt át a Római Birodalom nyugati tartományaiba. A nyugati provinciák közül Pannoniából ismert legtöbb felirata. Syrián kívül három helyen sikerült feltárni szentélyét a heliopolisi triádnak: Rómában, Carnuntumban és Puteoliban. A szisztematikusan feltárt és jól dokumentált carnuntumi szentélykörzet egyedi helyet foglal el a kultusz kutatásának történetében, egyúttal azonban ennek a jól dokumentáltságnak és gazdag leletanyagának köszönhetően azt is felveti, hogy a kultusz jóval nagyobb szerepet töltött be a provincia vallási életében. A provincia más településeiről előkerült kultuszhoz köthető tárgyak száma csekély, csupán néhány oltár ismert, a kistárgyak pedig szinte teljesen hiányoznak. A carnuntumi szentélyből előkerült leletek alapján, azonban betekintést nyerhetünk a kultusz hívőinek mindennapjaiba, a papi személyzet hierarchiájának felépítésébe, a kultusz rituáléjaiba és legfőképp a pannoniai társadalom vallási életének egy korszakába és mikroközösségébe.

A 18 éves angol vegyész, William Perkin véletlen, de korszakalkotó felfedezésének következményeként 1856 után a nagy tömegben olcsón előállítható szintetikus színezékek elárasztották a textilipart és a – kereskedelmet, majd teljes mértékben kiszorították a természetes növényi eredetű színezőanyagokat a világ felhasználásából. A forradalmi változás végérvényesen és gyökeresen megváltoztatta az olcsóbb, színesebb világ bűvkörébe került fogyasztók gondolkodását az őket körülvevő textilneműk színeit illetően, így ma élő utódaik (köztük a régészek, múzeumi szakemberek stb.) nem csak előállításuk módjával nincsenek ma már tisztában, de az egykori ruhadarabok és textilek színeit pusztán csak dekoratív, esetleg szimbolikus elemeknek tekintik. Jelen előadás a római kori pannoniai leletanyag, azaz elsősorban a sisciai és savaria műhelyek leleteinek vizsgálatán keresztül egyrészt annak bemutatására tesz kísérletet, hogy térségünk egykori lakói a világ más, természetes növényi színezőanyagokat használó közösségeihez hasonlóan nem minden alap nélkül hittek bizonyos színek jótékony funkcionalitásában; továbbá miként visz közelebb ennek a funkcionalitásnak az elfogadása a gyógyító istenségek szentélyeivel közvetlen kapcsolatban álló fullonica-szerű létesítmények tevékenységének pontosabb megértéséhez is.

A savariai Iseum területén folyt ásatásoknak köszönhetően, nemcsak magáról az épületkomplexumról, hanem annak szűkebb és tágabb környezetéről is egyre több információnk van. A zárt fallal körülvett szentélytől nyugatra fekvő terület a Kr. u. 1–2. században még nem volt beépítve, azonban kisebb-nagyobb területrendezés, csatornakialakítás dokumentálható volt. Ezen rétegek leletanyagának elemzése során felmerült annak a lehetősége, hogy az Iseum átépítési munkái során, a korábbi periódushoz kapcsolható leletanyagot (vagy annak egy részét) ezen a területen terítették el. A szertartások során használt tárgyak, illetve a szentély belsejéből kihordott íziákus falfestménytöredékek telken belüli depózása (rituális elásása?) további vallástörténeti kérdéseket vet fel, amelyeket igyekezünk előadásunkban felvillantani. A kutatást a NKFIH FK 138156 sz. pályázata tette lehetővé.

Nincs absztrakt

Bár fővárosunk ókori emlékeinek szisztematikus kutatása több, mint száz éves történetre tekint vissza, ez idő alatt a terület üvegleletei kevés specifikus figyelmet kaptak. Bár a leletanyag egy kisebb része publikálásra került, úgy mint sírmellékletként előkerült darabok különböző temetőrészletekből, valamint néhány kiemelkedő darab, például két figurális díszítésű tál, de ezek a publikációk nem vizsgálták sem az üveghasználat mértékét, sem annak társadalmi hátterét. Ráadásul igen kis mértékben foglakoztak a töredékes darabokkal. Pedig az üvegleletek vizsgálatával igen értékes adatokat nyerhetünk a római kori életmód egy igen fontos aspektusát tekintve, annak gazdasági és társadalmi vonatkozásaival együtt. Ennek egyik fontos alappillére az üveghasználat időbeli változásainak jellemzése, a korszakok formakincsének ismertetésével együtt. Bár Pannonia egészére vonatkozóan már létezik összefoglaló tipológia az üveghasználati periódusok jellemző formáira vonatkozóan, azonban az elmúlt évek szisztematikusabb megközelítése miatt számos olyan forma is napvilágot látott, amely ebben egyáltalán nem, vagy csak Aquincum vonatkozásában nem szerepel. Ezért előadásom célja ezek bemutatása a legkorábbi időszakra vonatkozóan, (Kr.u. 1 sz. – 2. sz. első harmada), mely egyúttal doktori kutatásom részét is képezi.

A 4–5. századi alföldi Barbaricum temetkezéseiben a sírba helyezett üvegáru összetételében a korábbi korszakokhoz képest változások figyelhetők meg, amit a csongrádi temetők leletanyaga is jól szemléltet. Az üveganyag természettudományos vizsgálata számos információval gazdagítja a kereskedelmi kapcsolatok feltérképezését. Az üvegek kutatása a római és a keleti származó műhelytermékek kutatástörténetével szervesen összekapcsolódik, hiszen mind keleti, mind nyugati területekkel élénk kereskedelmi viszonyt ápoltak a Kárpát-medencében élő népek. A szarmata lakosság például nemcsak késztárgyakat, hanem alapüvegeket, színezőket, színtelenítőket is beszerezhetett az egyes piacokról. Az ókorban leginkább elterjedt alapüveg típusok megjelennek barbaricumi leletkörnyezetben, és az üveggyöngyök elektron-mikroszondás (EMP) és röntgen-pordiffrakciós (XRD) vizsgálata érdekes adalékokkal gazdagítja a kereskedelmi kapcsolatokról való tudásunkat is. A barbár területekről előkerült üvegek kutatása kapcsán kiemelt szerepe van az üveggyöngyöknek, amelyek évszázadok során történt változása számos változásra irányítja rá a figyelmet a viseleti szokások és a Barbaricumra gyakorolt római hatás tekintetében. Az előadásban főként a csongrádi temetők példáján keresztül mutatom be, hogy milyen üvegtárgyak jelennek meg a 4–5. századi temetőkben, amelyek a kereskedelmi kapcsolatok és társadalmi változások sokszínűségét mutatják a Barbaricum területén, különösen a csongrádi mikrorégióban. A kutatás során arra a kérdésre keresem a választ, hogy vajon egyértelműen meghatározható-e minden esetben – akár természettudományos vizsgálatok nélkül is – a különböző importáruk eredete, vagy ez jóval nehezebben vizsgálható ebben a korszakban is, csakúgy, mint az ezt követő zűrzavaros évszázadokban?

Különösen érdekes a Pannoniában jelen lévő luxus üvegedények vizsgálata, amelyek különleges alapanyagból, nagy szakmai tudást igénylő gyártástechnológiával, készültek és csak néhány tucat van belőlük az egész birodalomban. Jellegzetesen ilyen edények a késő római vas diatretumok, amelyek közül a gorsiumi töredékek anyagvizsgálati eredményeit kívánjuk bemutatni.

A téglák bélyegzése az 1-4. századig birodalom-szerte elterjedt szokás volt. Az előadás az egyes területek legkorábbi magán ill. katonai bélyeges tégláiról számol be, és a bélyegzés okairól szóló elméleteket járja körbe.

Poszterünkön a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményből származó három különböző dombormű bemutatása és összehasonlítása látható. Egy Rhéneia szigetéről származó hellénisztikus sírsztélé, egy Campana-relief és az Actium-reliefnek egy kicsiny töredéke: az összekötő kapocs bennük, hogy hajóábrázolás vehető ki rajtuk. Ezek három témát jelenítenek meg, három különböző funkciójú emléken, melyek a római birodalom három merően más szegletébe kalauzolnak el minket

2015 nyarán két hónapos régészeti feltárás történt a Komárom / Szőny – MOL Lakótelep – Kiskertek (Brigetio) lelőhelyen. A Komáromi Klapka György Múzeum és az ELTE Régészettudományi Intézetének együttműködésével megvalósuló ásatás a brigetiói legiotábor principiájának egy részét, ill. annak környezetét érintette, gazdag leletanyagot hozva napvilágra. E leletanyagban szerepel néhány olyan kerámiatöredék is, amelyeket arcos edényhez köthetünk – poszteremmel ezt az agyagcsoportot szeretném bemutatni.

2015 nyarán két hónapos régészeti feltárás történt a Komárom / Szőny – MOL Lakótelep – Kiskertek (Brigetio) lelőhelyen. A Komáromi Klapka György Múzeum és az ELTE Régészettudományi Intézetének együttműködésével megvalósuló ásatás a brigetiói legiotábor principiájának egy részét, ill. annak környezetét érintette, gazdag leletanyagot hozva napvilágra. E leletanyagban viszonylag nagy számban (közel 400 töredék) találkozhattunk mázas kerámiával is – poszteremmel ezt az agyagcsoportot szeretném bemutatni.

Intercisa üvegedényei kitűnnek számukban, formai változatosságukban, díszítésmódjukban Pannonia települései közül. Több speciális típus, például a syriai eredetű, szálrátéttel díszített kehlyek, vagy a vésett díszítésű, félgömb alakú tálak pannoniai elterjedésénél látható, hogy legfontosabb sűrűsödési pontjuk Intercisa. A cél a legjellegzetesebb asztali edények bemutatása.

A pannoniai bevonatos kerámia (Pannonische Glanztonware) a pannoniai fazekasipar egyik legjellegzetesebb és legszebb terméke. A díszítetlen vagy pecséttel és/vagy fogaskerékdíszsávval díszített edények töredékei nagy számban kerültek elő Brigetióban is. A poszteren bemutatásra kerül az edények tipológiai elemzése, a díszítőmotívumok vizsgálata. Fontos kérdés továbbá a kerámiák gyártási helyének meghatározása, és a már Nagy Lajos által feltételezett brigetiói műhely termékeinek elkülönítése.

A Kr. u. 1. század elejétől a Borostyánkőút mentén is elterjednek a vékonyfalú csészék és poharak, melyek a terra sigillata gyakori kísérői voltak. Savariában általánosságban az 1. század közepétől a 2. század közepéig fordulnak elő. Az Iseum hitelesítő feltárásából (2001– 2010) származó vékonyfalú kerámiák száma és sokszínűsége élénk kereskedelmi kapcsolatokra utal. Töredékes állapotuk ellenére a minőségi jegyeik, díszítésük és formájuk alapján különböző csoportokat lehetett elkülöníteni. A vékonyfalú kerámiák nagy része jól beilleszthető a szentély kronológiájába és területi megoszlásuk további információkkal bővíti az eddigi kutatásokat a szentély és közvetlen környezetének életéről. A kutatást a NKFIH FK 138156 sz. pályázata tette lehetővé.

A régészeti tárgyak elsődleges védvonala a patina. Ez tulajdonképpen egy egybefüggő és egyenletes korróziós réteg. Ám nem minden korróziós réteg patina. A kloridos-korrózió a tárgy végromlását is előidézheti, ha nem végezzük el a megfelelő konzerválási, restaurálási folyamatokat. A brigetioi leleteket igen nagy számban érinti a kloridos-korrózió - nem csak a bronzokat, de a vasakat is. Felismerése, az idejekorán történő beavatkozás és a káros folyamatok blokkolása elengedhetetlen a megfelelő konzerváláshoz – ami pedig létfontosságú a tárgy további fennmaradását illetően.

Kutatásom célja a festett kerámiák típusainak és datáló értékeinek bemutatása Pannonia Inferior temetkezésein keresztül. Tipológiai beosztásom az edények formai kialakítása kapcsán, azok funkcióira kiterjesztve mutatja be a tárgycsoporthoz tartozó elemeket a temetkezések tekintetében.

2022 februárjában a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete munkatársainak lehetősége adódott arra, hogy próbaásatás keretein belül szondákat nyissanak Keszthely – Fenékpuszta (lnya: 10530) és Keszthely – Kendergyár áztató gödre (lnya: 10529) lelőhelyein. A Festetics-kastély fejlesztéséhez kapcsolódó kutatások során változó intenzitásban lehetett régészeti jelenségeket megfigyelni. Fenékpusztán, a késő római belső erődön kívül, az erőd nyugati falához közelebb eső belső majorsági udvaron és a tőle északra futó út vonala mellett több gödör, egy sekély árok és egy legalább 9 méter hosszú és 2 méter széles omladékréteg került feltárásra. A fenékpusztai erődtől kb. 250 méterre nyugatra, Keszthely – Kendergyár áztató gödre lelőhelyen egy szintén a késő római időszakra keltezhető sír került azonosításra, melybe viseleti elemként két hagymafejes fibulát helyeztek. A feltárás során használt fémkereső műszer használatának köszönhetően több finomkeltezésre alkalmas lelet is előkerült (Constantinus-dinasztia érméi, csüngős fülbevaló, hagymafejes fibula töredéke), utóbbiak jó kiindulópontul szolgálnak a belső erőd korabeli környezetének jobb megértéséhez.

A pyxisek, mint a női élet kellékei már a Kr. e. 5. századtól fogva jelen vannak, ezért nem meglepő, hogy idővel a Római Birodalom mellett a barbaricumban is megjelennek. Ezek az – elsősorban szarmata sírokban előforduló – tárgyak a rómaiakhoz viszonyítva széles formai változatosságot mutatnak. Vannak, amelyek kifejezetten hasonlítanak, és vannak, amelyek erősen eltérnek a római területeken ismertektől. A jelenlegi kutatás úgy tartja, hogy ez a nagyon speciális tárgytípus a római amulettkapszulákból alakult ki. Felmerül azonban a kérdés, hogy a formai és funkcióbeli hasonlóságok alapján, van-e valamilyen kapcsolat a római és barbár pyxisek között. Poszteremben erre a problémára keresem a lehetséges megoldást.

A Magyar Nemzeti Múzeum, Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársai 2022 januárjában előzetes régészeti dokumentáció (ERD) készítéséhez próbafeltárást végeztek a makói ipari park területén. Az ezt követő megelőző feltárásra és régészeti bontómunkára április és június között került sor a 254. lelőhely DK-i részén, amelyet már a szegedi Móra Ferenc Múzeum Régészeti Osztálya végzett el. A kutatás során sikerült azonosítani egy késő római korra keltezhető szarmata település szórványos jelenségeit. Összesen két földbe mélyített épület, tizenegy tároló-, és szemetesgödör, hat településkerítő-, vízelvezető árok, valamint két ismeretlen korú temetkezés került feltárásra. A legérdekesebb jelenség a – 4. próbaszondában már részben feltárt – 2. objektum, mely egy 4,5×3,3 méteres, ÉNy–DK-i hossztengelyű, középső oszlophelyes földbe mélyített épület volt. A betöltésében és a „padlón” heverő edénytöredékekből végül nyolc korongolt edényt sikerült összeállítani. Ezek közül a három fazék, a két szürke hombár, egy téglaszínű hombár alsó fele, egy szürke félgömb alakú tál, valamint egy késő római olajzöld, foltokban barna mázas dörzstál mind egy háztartás részét képezhette. Az épületet (és a települést?) valószínűleg a 4. század második fele és az 5. század első fele közötti mozgalmas időszakban hagyták magára a lakosok. Általánosan kijelenthető, hogy az utóbbi idők feltárásainak és újabb publikációknak köszönhetően megnövekedett a szarmata településeken beazonosított római leletanyagok mennyisége. Csongrád-Csanád vármegye területéről a tárgyalt késő római dörzstál az első hitelesen feltárt szinte hiánytalan darab, mely településről származik. A tál jó analógiái megyénkből: egy hiányos lelet a Makóhoz közeli Óföldeák-Ürmös telepről (M43/9. lh.), és egy teljesen ép sírmelléklet Bordány területéről (volt Kistemplom-tanya, 4. sír).

Kutatásom tárgya a Zalalövőn 1976 és 2005 között zajlott régészeti feltárások soràn előkerült római kori üvegedénytöredékek vizsgálata és értelmezése, néhány kiemelkedő darab bemutatásával kiegészítve.

  • Home
  • Program
  • PIZZA
  • Keresés
  • Helyszínek
  • GYIK
  • Kapcsolat